9 évvel korábban:

A hold gyenge fényben világította meg a sűrű töklevelest. A fejlámpánk segítségével próbáltuk a zsinórt kiszabadítani a rátekeredett levélcsomókról. Renátó barátommal az első Háromfai halunkat fárasztottuk, éjfél körül a sűrű növényzetben. A hal nem adta könnyen magát, már úgy a hatodik-nyolcadik csomó tökből szabadítottuk ki, de mindig újra és újra beleúszott egy másikba. 20 perc elteltével a tiszta víz mélyében egyszer csak a fejlámpa fényénél  egy hatalmas tőpontyot láttunk meg. Egy pillanatra mozdulatlanul állt, majd hatalmas narancssárga farokúszójával villámgyorsan tovább úszott. Az adrenalin szintje mindkettőnknek az egekbe szökött és elkezdett remegni a lábunk. A hal még párszor megugrott, de végül megszákoltuk. Az élmény leírhatatlan volt, akkor és ott szívembe zártam Háromfát és a töklevelekben való horgászatot.

2015 Szeptember vége:

A fent leírt események jutottak eszembe, amikor a felszereléseinket pakoltuk ki a kocsiból. Ismét Háromfa és ismét töklevelesek között szeretnénk sikeresek lenni. Ezúttal nem Renátó, hanem feleségem a partner. Minden évben, ha csak pár napra is, de muszáj erre a csodálatos vízre ellátogatni. A tó szépsége, nehézsége, fantasztikus színekben pompázó halai és nem utolsó sorban a tógazda, Pálinkó Károly vendégszeretete indokolja ragaszkodásunkat. A tó kb. 70 %-át sűrű töklevél borítja. A tündérrózsák családjához tartozó faj szépsége mellett, fantasztikus haltartó képességgel rendelkezik. Sok horgászt elriaszt a zöld színben pompázó tó és a nehézségek, amik esetleg várnak a halfogás során. Egy biztos, nem lavórhorgászoknak való vidék ez! De higgyék el, megéri, mert itt minden kifogott halnak értéke van. Évek múlva is emlékezni fognak egy-egy hal megfogására és annak körülményeire. A következőkben adok pár tanácsot azoknak, akik  megunták már a túltelepített, mesterséges gödrökben való horgászatot és igazi horgászélményre vágynak.

Autónk műszaki hibája miatt 2 nappal később érkeztünk, így a 4 naposra tervezett túránk, 2 napra zsugorodott. Késő éjszaka érkeztünk, így a lakókocsinkban történő alvás után a kipakolást, reggel kezdtük el.

Előkerültek a botok, orsók. Botválasztásnál legoptimálisabbnak a 3 méter körülit tartom. Mivel dobás kizárt ilyen terepen, csak a behúzásos módszer jöhet szóba. Csónakból történő fárasztásnál felejtsük el, ha lehet a 3,60 -as klasszikus botokat. Orsónál fontos a megbízhatóság és a precíz fékrendszer. Zsinórválasztásnál elérkeztünk a legvitatottabb részhez. Vannak fonott fanok, akik szerint az jobban elvágja a tökszárakat. Én, a vastag monofilra esküszöm, mert az nem vág bele a vastagabb tökszárakba. Vastagságban 50-60-ast javaslok. Kb. 20 métert rakok a 35-ös főzsinór elé. Ez egyáltalán nem túlzás ott, ahol egy tökleveles dzsungel közepén 15-20 kiló, vagy még nagyobb pontyok és 20 feletti amúrokra is számíthatunk, mert Háromfa ilyen víz.

Míg én szerelek, Eta a rood podokat szereli össze. A podokat a lehető legmagasabb szögbe kell beállítani, hogy zsinórjaink minél nagyobb részen legyenek a töklevelek felett.

A végszerelék minden esetben elhagyós. Vagyis a nehezéknek kapást követően azonnal le kell oldania. Ezt többféleképpen is elérhetjük. Én azt a módszert használom, amikor az ólomtartó klipsz nagyrészét levágjuk és csak egy rövid részt dugunk a gumiharang alá, így az akadást követően azonnal leold. Ezen kívül már lehet kapni olyan ólom tartó klipszeket, amik automatikusan kioldanak kapás esetén, a kioldás erejét 3 fokozatban lehet állítani. De még számos mód van a nehezék elhagyására. A lényeg, hogy akasztást követően azonnal oldjon. Súlyban az ideális 140-160 gr, de sokan extrémebb nagyságot is használnak, akár 240 gr-ig is elmennek. Minél nagyobb a súly, annál biztosabb az elhagyás. Előkének 30-35 lb-ás fonottat  tartom ideálisnak, de itt is próbáljunk arányosságra törekedni. Hisz a leggyengébb pont határozza meg felszerelésünk erősségét. Fölösleges 60-as előtétzsinórt használni, ha az előkénk csak 15 lb-s.

Az ilyen torpedókhoz erős megbízható szerelék kell!

Csak rugalmasan!

A végszerelék rugalmassá tétele igen fontos, ha akadósban horgászunk, és a tökmezőt igencsak annak tekinthetjük.  Én már több verziót kipróbáltam, sikeresen. A legrégebbi a Schlotti -féle gumizás. Christian mutatta meg nekem először, valamikor 2008-ban, hogyan  kombinálja az előkét erőgumival.  

Ennek elkészítését megtaláljuk az interneten. Számos, szép halat köszönhetek ennek a módszernek. Mostanában a leedcore és az előtét zsinór közé iktatok egy kb 50 cm-es erőgumit. Ha a hal rátekeri magát a tök szárakra, óriási segítség a gumizás a fárasztás sikeres befejezése érdekében.

10 óra felé felszereléseink elkészültek, rátérhettünk a csalizásra. Mivel sajnos törpeharcsákra is számíthattunk, bojlijainkat csontra szárítottuk az elmúlt hetekben. Bár a kis fekete ördögök száma jelentősen csökkent a rendszeres csapdázás miatt, puha csalival nem akartunk kísérletezni. Választásunk a Big Boilie Baits Chili-Jalapeno bojlijára esett, nem véletlen. Az elmúlt hetekben a bojli megjelenése óta számos rekordfogásról kaptunk hírt, valamint bíztunk benne, hogy a csípős ízvilágot a törpék nem díjazzák. Számításunk bejött, mivel a  2 nap során egyetlen törpe sem vette fel a csalinkat.

Helykeresés: Csalizás után vízreszáltunk és megkezdődött a helykeresés. Észrevettük, hogy a töklevél már jelentősen ritkult, mivel szeptember végét írtunk.  Így még fontosabb a vízfelszín alatti világ feltérképezése, mint nyáron, mivel a lesűllyedt szárak, levelek láthatatlanul lapulnak a mélyben. Ne sajnáljuk az időt helykeresésre fordítani, mert az kamatostul térül meg számunkra. Felderítéshez sajnos a halradarnak nem sok hasznát vesszük. Inkább javasolok egy hosszú tapogató rudat, amivel átvizsgálhatjuk az aljzatot, megtalálhatjuk a nekünk szimpatikus helyeket, kitapogathatjuk a keményebb, lágyabb részeket. Észre fogjuk venni, hogy sokszor találunk víz alatti gyökereket, tökszárakat olyan helyen is, ahol a vízfelszínen egyáltalán nincs tök. Erre nagyon ügyelni kell, mert ha beletesszük egy víz alatti sűrűbe csalinkat, bizony várhatjuk a kapást. Ez főleg előfordulhat tavasszal, amikor a levelek nagy része még nem jött fel, vagy ilyenkor ősszel, amikor pedig már elkezd lesűllyedni. Bár a tökleveles alapból is remek haltartó hely, mégis találhatunk olyan részeket, amit a halak még szívesebben látogatnak. Ilyen lehet például a közelünkben elterülő homokpad, amit gyorsan megtaláltunk. 

Ez talán a legfontosabb pont a siker érdekében. Egy precízen elhelyezett szerelékkel nagy lépést teszünk egy eredményes horgászat felé. Ne féljünk akár a legsűrűbb tökös közepébe belehelyezni szerelékünket. Sokszor ott találjuk a legjobb haltartó helyeket. Sokan csak a tökös szélét horgásszák vagy akár 1-2 méterre elé teszik le a csalit mondván, onnan nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet az esetleges hallal. Ez pedig általában nem igaz. A hal nagy valószínűséggel azonnal be fog rohanni a sűrűbe, tehát ugyanott vagyunk, mintha már eleve bent lett volna. Inkább azt javaslom, hogy a sűrű részen keressünk egy kis tisztást, ahol le tudjuk engedni a végszereléket. Nekem azok a kedvenc részeim, ahol vékony csíkban nincs töklevél. Általában találunk ilyet a legsűrűbb helyeken is. A biztonság kedvéért párszor megemelem a szerelést, megnézve nincs -e alul gyökér, amibe beleakadhat a horog. Ha tiszta az aljzat, óvatosan lefektetem a végszereléket. Ha még biztosabbra akarunk menni, csináljunk egy pva hálóból hurkát, amibe beleszúrjuk a horgunkat. A pva elolvadása után az így elkészített és leengedett csalink horga remélhetőleg kevésbé fog beleakadni a gyökerekbe. Ezután én felvezetem egy töklevél tetejére a damilt és kifelé menet szépen a levelek tetején fektetem végig a partig. A parton magasra az ég felé állított roodpodra helyezem a botot.

Lassan minden bot a helyére került. Eta evezett én kezeltem a botokat. Ezúttal motort nem használtunk pedig, villanymotort szükség esetén a nem túl sűrű tökben tudjuk használni, ha megdöntjük kb. 45 fokban, hogy a propeller minél jobban felfelé nézzen. A lehető legkisebb mélységbe eresszük le és kerüljük ki a nagyobb csomókat.  Kétpár evezős csónak esetében, amikor meghúzzuk a lapátot, ,várjunk addig, amíg a csónak siklik kb. 50 centit és a tök lecsúszik az evező tolláról, csak ezután húzzuk a következőt. Ha nem így teszünk a növény rátekeredik a lapátra és a csónak azonnal megáll. Ha megtaláljuk a ritmust, minden gond nélkül haladhatunk folyamatosan a sűrű részeken is.

Délután megérkezett az első kapás Chili- Jalapenora. Kapás esetén nem vágok be, hanem gyors csónakba szálást követően lazán tekerem fel a zsinórt. Ha elérem a végszerelék lerakásának helyét, akkor feszítek csak rá. Az a tapasztalatom, hogy a megakasztott hal így nem mindig menekül messzire. Sokszor csak pár méterre távolodik el az akasztás helyétől, mivel nem érzi az ellenállást megnyugszik, meglapul. Így sokkal könnyebb a dolgunk, mintha 20-30 métert már rohant volna a sűrűben. Fokozatosan menjünk halunk után tökről-tökre. Közben, ha tökszárra tekeri magát halunk, tartsuk feszesen zsinórunkat, mert néha magától ki is tekeri azt. Van, hogy alsó gyökerek alatt fűzi át magát, ilyenkor jön jól egy zsinórszabadító kampó hosszú szárral, amivel le tudunk nyúlni a gyökerekhez. Sokszor előfordult, hogy az alsó gyökérből nem tudtam kiszabadítani a zsinórt, viszont a másik oldalon a zsinórszabadítóval fel tudtam húzni. A felhúzott zsinórt elvágtam, majd újrakötve sikeresen befejeztem a fárasztást.

Ezúttal egy csodás 14, 60 -as tükrös hálálta meg fáradozásunkat. A nap folyamán még 2 halnak örülhettünk 13,40 és 12,60-as súlyban, akik szinte egyszerre érkeztek.

Sötétedés előtt újrahúztunk és éjszakára a biztonság kedvéért behálóztuk az alaposan bedippelt bojlijainkat. Mivel csak 2 nap állt rendelkezésünkre,  biztonságba akartuk tudni csalijainkat a törpék felől. Dippelésre a Chili-Jalapeno sűrű dipjét használtuk. Az éjfél körül egy 9 kilós sodrófa szerű nyúrgaponty tette tiszteletét nálunk, reggelig csak egy csippanás volt a piros jelzőn. Ezt a botot ellenőriztük elsőnek reggel és nem meglepődve tapasztaltuk, hogy hal van rajta. Ez velem tökösben többször is előfordult már. Nincs kapásunk mégis, amikor bemegyünk cserélni a csalit, meglepetésünkre hal van a horgon. Az esetek nagy részében, vagy egyáltalán nem észleltem kapást, vagy egy-egy pittyenést halottam csupán és azt követően a hal nem indult el. Ezt a jelenséget az elhagyós módszernek tudom be. Mint már írtam, leoldás után nincs ellenállás, és a hal az ijedtség után a tökben meglapul és semmilyen jelzést nem ad. Tehát fontos, hogy merítő mindig legyen a csónakban ha bemegyünk csalit frissíteni, nehogy meglepetés érjen bennünket. Ezúttal egy 11-es tükrös lapult a horgon.

Délelőtti friss csalizásnál a Chili- Jalapeno hálózott bojlinkat egy Creamy-Pinapple / tejszínes-ananász/ pop up-pal kombináltam az egyik boton. Ezt egy fás, akadós szélében, az akadó elé helyeztem el olyan módon, hogy az egyik kiálló fán körbe vezettem a damilt, így abban bízva, hogy a hal az ellenállást az akadó felől érzi és ezért kifelé indul el. Egy óra sem telt el és folyamatos húzást jelzett az akadó elé tett szerelés. Mire az  akadóhoz érve átemeltem a zsinórt a karótól a hal már vagy 10-15 métert ment a tökben, de egyre messzebb a sűrű fástól.

A tökösben a fárasztás igazi türelemjáték és fizikailag is sokszor nagyon megterhelő. Ha lehet, mindig legyen egy megbízható társunk, aki végig segít a fárasztás alatt. Az Ő feladata a csónakot irányítani és a bányászás, amíg mi tartjuk a botot. Bányászásnak hívjuk, amikor a csónakban térdelve a tökszárak közt szedjük fel az elakadt zsinórt.  Éreztem, hogy ez a hal nagyobb az eddigieknél. A szél is feltámadt, így igazi embert próbáló feladat volt Etának a csónakot megfelelően irányítani, közben zsinórt szabadítani. A hal már többször megmutatta magát, de mire letette Eta az evezőt és felvette volna a merítőszákot, a szél lefújt 5-6 métert ismét. Ez egy sima vízen nem okoz gondot, mert a halat csak oda kell húzni. De ez a töklevelesben lehetetlen. Itt a csónakkal újra oda kell evezni. Úgy az ötödik-hatodik kísérletre mégis sikerült megszákolni a halat. A kerek tükrösön első ránézésre lehetett látni, hogy 15 feletti.

Ha megszákoltuk a halat, emeljük be a csónakba és helyezzük egy előre bekészített matracra. Ha úgy mennénk ki, hogy közben a halunk a merítőben a vízbe van, minden tökbe beleakadnánk kifelé menet. Merítőszáknál jó választás lehet a sűrű növényzet miatt egy merev keretű változat.

Partra érve azonnal lemértük a halat. A mérleg nyelve 16,80 nál állt meg. Mérés után pár fotó és úszhatott tovább a csodás hal. Rettentően örültem, mivel az ilyen helyen kifogott halakat más szemmel nézzük. Egy ilyen súlyú hal egy sima vízen nem számít különös fogásnak, de itt teljesen más a mérce. Háromfát nemhiába nevezik Zöld pokolnak. Egy ilyen helyen kifogott halnak a sportértéke és az élmény, amit nyújt, hatalmas. A töklevelesben való horgászat nem egy könnyű műfaj. Sok kudarcot rejt, de még több csodálatos élményt tud nyújtani. De ha ráérzünk a helyes módszerre egyre több, sikeres fárasztást élhetünk át. Tavaly nyáron  8 kapásból 8-at megfogtam, pedig a tó egyik legdzsungelesebb részén horgásztam. A 2 db. 20 kiló feletti amúrom és a közel 20  kilós pontyfogásom kárpótolt minden nehézségért.  Ha valaki nagyon tart a sűrű tököstől első alkalommal próbálkozzon a tó legelejével, ahol a tök csak a széleken van. / 1-es, 2-es állás/ Az igazán „tökösöknek” pedig a tó legvégét  javaslom. Ott szinte az egész vízfelületet tökleveles borítja, reggelente pedig a tóhoz inni járó vaddisznók rémísztgetik a horgászokat. Nem hiába kapta ez az állás a Jurassic Park nevet!

Ilyen élmények után a délutáni pakolás sem volt olyan fárasztó.  A Big Boilie Baits, Chili-Jalapeno bojlija ismét kitűnőre vizsgázott, hiszen ilyen rövid idő alatt is szép halakat adott egy nehéz vízen. Mire végeztünk már szürkült, de kocsiba szállás előtt még egyszer végignéztünk a háromfai tározón és megfogadtuk, hogy jövőre ismét visszatérünk!

A bojli behálózása lépésről-lépésre!

Bedippeljük, és bevetésre készen áll! A bojli megdagad és a hálót nem is látni.